WOBE

egészség bejegyzései

Lenyomják a torkodon

2010. jún. 14. 20:13 - még nincsenek kommentek

A mai "civilizált" világ rendszerében alapvető hibák vannak, de ezekkel látszólag senki nem foglalkozik. Ezekről a hibákról egy raklapnyi könyvet lehetne írni, én most kiragadnék egy témakört, melyet a teljesség igénye nélkül, pusztán unatkozásból kifejteném nektek. Itt-ott hallani, hogy az emberiség önkreteszi önmagát, amely a pénzügyi rendszer működésére vezethető vissza. Ebbe most nem folynék bele, viszont az egyik meghatározó tényezőjéről lesz szó, a lobbiról, azon belül is az élelmiszerlobbiról.


"A lobbizás (angolul lobbying vagy lobby, más néven public affairs) a kapcsolatok kiépítését és fenntartását, negatív intézkedések hatásának kivédését, előnyök szerzését stb. szolgálja, szigorúan a törvényes keretek adta lehetőségek között. Elsődleges hangsúlya a kommunikáción van. A lobbi egy kommunikációs érdekérvényesítő eszköz. A lobbisták általában egy cég vagy csoport, de leggyakrabban egy iparág érdekeit képviselve különböző lobbicsoportokba tömörülnek."

A magyar Wikipedia elég szűkösen ír a fogalomról, csupán annyi lényeges derül ki, hogy vannak szervezetekhez és iparágakhoz köthető lobbik. Ezt a fogalmat azért nem lehet rossznak nevezni, mert pl. a környezetvédelmi lobbisták rendkívül fontos szerepet játszanak a zöld törvényjavaslatok elfogadtatásában, viszont az ipari lobbi az egyik legkártékonyabb dolog a világon. Bár a gazdaságon "javít", az emberek életét könnyedén tönkreteheti, hiszen ilyen intézmény a dohánylobbi is.

Nem titok, a dohányzás és az alkohol fogyasztás károsabb tevékenységnek minősül, mint bizonyos könnyűdrogok (pl. marihuána) fogyasztása, hiszen mindkettő testi függőséget okoz és intenzív fogyasztása mellett bizonyítottan rendkívül súlyos betegségeket és halált is okozhatnak. A lobbi pontosan azért van, hogy ezen termékek hátráyait eltussolják és kiemeljék az előnyeit, például hogy rengeteg adó kerül az államkasszába ezenek köszönhetően. És mivel - a példánál maradva - a könnyűdrogok mögött nincsenek multicégek, ezeket betiltották, hiszen ettől függetlenül ugyanúgy károsak. Viszont a jóval károsabb cigarettát és alkoholt a lobbijuknak köszönhetően, bizonyos elvi szinten élő korlátozások mellett engedélyezettnek minősítették. Szerencsére a közvélemény egyre inkább átlát ezeken a hazugságokon, viszont a XXI. században komoly veszélyt jelent az élelmiszer ipar mögött álló lobbi.

Az emberek nagytöbbsége gondolkodás nélkül beül egy-egy gyorsétterembe, ráadásul a legtöbb szülő is boldogan megveszi az eféle "éttermek" által kínált gyermekmenüt a kölykeinek. Bele se gondolnak, hogy ezzel egy egész generációt rontanak el, hiszen az ízfokozókkal telepumpált, gondosan elkészítettnek vagy természetesnek egyáltalán nem nevezhető "ételek" mellett már a nagyi főztje közel sem érződik olyan finomnak és szép lassan kialakul egy lelki függőség. A gyorskaja mindemellett rendkívül egészségtelen, de ez a cégeket olyannyira nem zavarja, hogy a mögöttük álló lobbi kiharcolt amerikában egy olyan törvényt, mellyel a felelősség akkor is a fogyasztót terheli, ha valaki bizonyítottan a "mekis kaja" miatt lett beteg.

Sajnos a házikoszt minősége is megállíthatatlanul romlik le, hiszen az emberek a termelői piacok helyett előre csomagolt, konyhakész hozzávalókat vásárolnak szupermarketekben, melyek minősége még a legnagyobb cégeknél is megkérdőjelezhető. De ezzel sem törődik senki, hiszen kilobbizták maguknak a nekik kedvező jogaikat. Sokan választják éppen ezért a bio termékeket, de túl sok különbség ezeknél sincs, csupán elhitetik az emberekkel, hogy ha mondjuk chips helyett természetazonos kukoricafelfújtat esznek csomagonként 5900 forintért, akkor egészségesebbek lesznek, holott szerintem a szokásokon kéne változtatni, nem az ételeken. Ez egyébként már inkább egy másik témához, a funkcionális élelmiszerekhez kötődik, ami dióhéjban a jelenlegi táplálkozási szokásokat kielégítően, mesterségesen "egészségessé" tett ételeket takar, akit érdekel nézzen utána az interneten.

Manapság az egészséges ételekre vágyóknak nehéz dolguk van. A fél évszázada még természetesnek vett étkezési szokások ma már majdnem eltűntek. Az élelmiszerlobbi "áldásos tevékenysége" nem a fogyasztóknak kedvez, hanem csak és kizárólag a nagy cégeknek, akiknek teljesen mindegy, hogy mit adnak el, amíg pénz jön belőle. Ma már az élelmiszer is ugyanolyan termék, mint minden más: valami olcsó, könnyen előállítható szar köré felépítenek egy jól eladható, vonzó márkát melyet aztán jóval áron fölül értékesítenek. A gyorskaja, mint pl. a McDonald's, a cukros üditő vállalatok, mint a The Coca Cola Company (Coke, Fanta, Sprite, Nestea, Natur Aqua), a kávé, az ételízesítők, a tejcsokoládé, a fagyasztott élelmiszerek, ezek mind ilyenek és mégis a mindennapi életünk része az összes. Érdemes elgondolkodni, hogy mit is rejt a csomagolás.



Megosztás




Tóth Gabi jelenti, jól van!

2010. máj. 27. 20:02 - 1 komment

Ma volt a Margitszigeten egy mondhatni hivatalos Tóth Gabis összeröffenés, ami abból állt, hogy a rajongói keménymag összegyűlt és Gabival közösen beszélgettek egy jót. Pontosabban beszélgettünk, mert az eseményen én is részt vettem és nagyon jól éreztem magam. Ezen kívül hoztam nektek exkluzív infókat az új lemezről és a hozzátartozó klipről, valamint 5 dedikált Tóth Gabi képet... :)

A beszélgetés témája eléggé véletlenszerűen váltakozott, viszont volt valami, ami valahogy mindíg visszatért, mégpedig egy ma megjelent bulvárlap cikke, miszerint Gabinak egy rendkívül súlyos májbetegsége van, amely megnehezíti az egész életét. Gondolom, mondanom sem kell: az énekesnő köszöni szépen, nagyon jól van.

Egyébként a találkozó rendkívül sikeres volt, több fotós és két kamerás is mozgolódott körülöttünk. Létszámot tekintve nem voltunk sokan, de legalább pont elfértünk a Cha-cha-cha nevű szórakozóhely fedett teraszán.

Sőt, volt szerencsénk belehallgatni az új lemezbe és azt kell hogy mondjam, eléggé nagy durranás lesz, hiszen a megszokott Szabó Zé/Molnár Tomi kombó mellett írt számot a korongra Miley Cyrus fő zeneszerzője és maga Gabi is. Ha minden jól megy két hét múlva már bárki megveheti az ifjabbik Tóth lány második lemezét.

Az új klip, amely a tervek szerint egyidőben jelenik meg a lemezzel egy abszolót image klip lesz, hisz ezúttal nem lesznek se színészek, se táncosok, csak egy egyszínű háttér és különböző kellékek. A klippremier pontos dátuma még egyelőre nincs kitűzve.

Gabi egyértelműen visszatért és szerintem az igazi karrierje csak most fog elindulni, hiszen végre lesz mögötte egy hozzá méltó lemez. A klip is sikergyanús és persze jön a nyár, a sok koncerttel. Hetek, legfeljebb egy-két hónap kérdése és végre nem a média által gerjesztett botrányairól fogunk hallani, hanem arról, ami már nagyon régóta várat magára, a zenéjéről.




Megosztás




Vízből a baj

2010. ápr. 19. 9:10 - 2 komment

Éveken keresztül nem voltam hajlandó csapvizet inni, mert az ugyebár egészségtelen. Ennek megfelelően kvázi sok pénzt áldoztam palackozott vízre, mert finomabbnak tűnt, mint a mindenki számára elérhető társa. És bár már régóta gondolkodtam azon, hogy különböző kiegészítőkkel átszokom az itthoni vízre, de az igazi elhatározás ennek a videónak a hatására jött meg. Érdemes végig nézni.

Lassan másfél éve nem iszom cukros üditőt, pusztán azért mert nem ízlik. Tökéletes alternatíva a víz, és a tea. Egyébként utóbbiból a zöld a kedvencem, mert rendkívül egészséges, és még finom is. Amikor viszont az üdítőkről "átszoktam" a palackozott vízre, nem is volt kérdés, hogy valamilyen látszólag prémium kategóriás terméket válasszak, mert ugye sok rosszat hallani az olcsó élelmiszerekről. Látszólag a hülyének is megéri, hisz amíg egy üdítő háromszáz forint körül van, addíg egy jobb minőségű víz csak százötven, kétszáz forintba kerül. Akár le is lehet vonni a következtetést, hogy olcsó, és egészséges, a csapvíz meg úgy rossz ahogy van.

Viszont pár hete már érdekel, hogy ha a csapvíz annyira egészségtelen lenne, akkor miért folyik mindenhonnan? Persze, pár helyen valóban ihatatlan, de arról általában egy-egy fertőzés, vagy szennyezés tehet, tehát nem egy állandó állapotról van szó. Kvázi az egyetlen baj vele az, hogy rossz az íze. Különösebb figyelmet akkor még nem fordítottam a témára, ám a napokban belefutottam ebbe a videóba.

Teljesen megvilágosodtam. Összeállt a kép, és egy fontos elhatározásra jutottam. Pár ezer forintért lehet kapni különböző víztisztító berendezéseket, amit csak rá kell kötni a csapra, és különböző vegyszermentes eljárásokkal megszűri a vizet, ami aztán sokkal tisztább lesz, és még a kellemetlen klóros íz is eltűnik. Persze a főzéshez, vagy a mosogatáshoz ugyanúgy tökéletes a sima csapvíz, de jelenleg úgy gondolom, hogy a közvetlen emberi fogyasztásra ez a víz a legalkalmasabb. Gondoljunk bele, gyakorlatilag nem termel hulladékot, nem kell hozzá szennyező palackozó üzem, nem kell benzinfaló kamionokkal a boltba szállítani, majd onnan általában autóval az otthonokba és nem kell indokolatlanul sok pénzt kiadni azért, ami már évek óta szinte fillérekért csordogál a csapból.

Ha kíváncsi vagy egy idevágó interjúra, akkor kattints ide!



Megosztás





Bemutatkozás

CD, film, koncert kritikák, hírek, meg még sok más...




Hírdetés

Ha ráklikkelsz az alábbi hírdetésre, azzal támogatod a blogot. Köszönöm!




Keresés



Utolsó kommentek

- Kitört a háború Justin Bieber és Lady Gaga között!, Zumie: Ügyes ez a Bieber gyerek, de szerintem Lady Gaga -a... »
- Minden kezdet nehéz, avagy így nyitott a Starbucks itthon, BBLuckyGirl: Én azon a héten voltam ott, amikor megnyitották, de már... »
- Minden kezdet nehéz, avagy így nyitott a Starbucks itthon, Somebody: Velem is ilyesmi történt...Én vanilia lattet kértem ehelyett cafe lattet... »
- Minden kezdet nehéz, avagy így nyitott a Starbucks itthon, dori.k: a pesti starbucksban nem voltam meg de canadaban a masodik... »
- BRAVO Otto gálán jártam, wobe: igen, kódok vannak, de nem nehz, csak pár dolgot meg... »


Legtöbb komment

- Farmville (12)
- Ke$ha bukás gyanús új klipje (10)
- Csináld magad Shopping Bag (5)
- Ilyen lesz az új iPhone (4)
- BRAVO Otto gálán jártam (4)




Kategóriák

- filozófia (9)
- Kép (1)
- Koncert (2)
- Környezetvédelem (3)
- Nyereményjáték (1)
- OTTO (4)
- sztárok (22)
- Tech (4)
- televízió (6)
- Üzlet (3)
- Videoklip (13)
- zene (28)


Archívum

- Jelen
- 2010. július
- 2010. június
- 2010. május
- 2010. április
- 2010. március
- 2010. február
- 2010. január
- 2009. december
- Az összes »

Linkek

- SAJÁT BLOGOM
- Neon Blogzóna
- Neon


Egyéb