WOBE

cafe bejegyzései

Minden kezdet nehéz, avagy így nyitott a Starbucks itthon

2010. jún. 20. 21:06 - 3 komment

Lassan egy hete reggel 6 és este 10 között áll egy nagy sor a budapesti Westend földszintjén. A kávéra vágyó tömeg a nemrég megnyílt Starbuck előtt várakoznak türelmesen, ám nem mindig hibátlan a kiszolgálás. Ettől függetlenül a gépezet beindult, a forgalom nagyobb mint az összes hasonló kávézóban együttvéve, a baristák pedig csak ontják a finomabbnál finomabb kávé különlegességeket.


Az első hazai Starbucks megnyitása előtt óriási botrány kerekedett az interneten, ugyanis a cég által megbízott PR ügynökség letöröltette a legnagyobb, több mint 3000 főt számláló rajongói klubot a Facebookról. Ennek ellenére a grand opening napján óriási tömeg várt a kedvenc kávéjára.

Az első két napon még jelen volt egy nagyobb külföldi stáb, akik segítettek a hazai személyzetnek és akkor minden hibátlan volt, de amikor a magyar baristák egyedül maradtak mondhatni elszabadult a pokol. Négyből három esetben kellett visszaküldeni a kávémat, mert vagy nem az általam preferált szójatejből készült az ital, vagy jeges helyett forrót akartak adni, egyszer pedig az elvitelre kért kávémat porcelánbögrében kaptam meg. Ottlétem alatt nem csak nálam voltak kellemetlenségek. Egy brit házaspár elvitelre kért egy csokis fánkot, de tányéron kaptak egy csokis muffint. Amikor visszaküldték, kaptak szintén tányéron egy csokis fánkot, aztán úgy döntöttek, hogy nem mondják harmadszorra is hogy "to-go" hanem a hölgy megfogta a süteményt és enyhén bosszúsan távoztak. Gondolom hasonló félreértések egész sora történt még, de valahol meg lehet érteni, hiszen óriási a tömeg, sietni kell és még csak pár napja nyitottak meg.

Ezt leszámítva minden kifogástalan, a kétszintes üzlethelyiség berendezés megfelel a nemzetközi sztenderdnek, a merchandise polcot pedig naponta feltöltik bögrékkel, plüssökkel és szemes kávéval, amely estére el is fogy. A falakat - a nemzetközi szokással ellentétben - kortárs festők művei helyett fotók díszítik, de lehet hogy ez pár hónapon belül meg fog változni.

Beszéljünk egy picit az árakról: 450 forint egy espresso, egy közepes lattét 720 forintért, egy közepes caramell macchiatót pedig majdnem ezer forintért adnak. A Costa Coffee-ban és a Coffee Heaven-ben az árak átlagosan 100-150 forinttal olcsóbbak, viszont a Starbucksban egy-egy ital jeges és forró változatának az ára megegyezik, szemben az előbbiek árlistájával, hiszen például egy kb. 600 forintos lattét jegesen 900 forintért kapunk meg máshol.

Összefoglalva az üzlet bomba sikert aratott az első héten, a sort a mai napig szalagkorláttal kell irányítani, mert akkora a tömeg, ráadásul a Nyugati tér 1 kilóméteres körzetében tízből két embernek ott van a kezében a világhírű papír vagy műanyag pohár. Ha a világcég megnyit még két-három üzletet a belvárosban, akkor hosszútávon könnyen megeshet, hogy a többi gyorskávézó lehúzhatja a rolót.



Megosztás





Bemutatkozás

CD, film, koncert kritikák, hírek, meg még sok más...




Hírdetés

Ha ráklikkelsz az alábbi hírdetésre, azzal támogatod a blogot. Köszönöm!




Keresés



Utolsó kommentek

- Kitört a háború Justin Bieber és Lady Gaga között!, Zumie: Ügyes ez a Bieber gyerek, de szerintem Lady Gaga -a... »
- Minden kezdet nehéz, avagy így nyitott a Starbucks itthon, BBLuckyGirl: Én azon a héten voltam ott, amikor megnyitották, de már... »
- Minden kezdet nehéz, avagy így nyitott a Starbucks itthon, Somebody: Velem is ilyesmi történt...Én vanilia lattet kértem ehelyett cafe lattet... »
- Minden kezdet nehéz, avagy így nyitott a Starbucks itthon, dori.k: a pesti starbucksban nem voltam meg de canadaban a masodik... »
- BRAVO Otto gálán jártam, wobe: igen, kódok vannak, de nem nehz, csak pár dolgot meg... »


Legtöbb komment

- Farmville (12)
- Ke$ha bukás gyanús új klipje (10)
- Csináld magad Shopping Bag (5)
- Ilyen lesz az új iPhone (4)
- BRAVO Otto gálán jártam (4)




Kategóriák

- filozófia (9)
- Kép (1)
- Koncert (2)
- Környezetvédelem (3)
- Nyereményjáték (1)
- OTTO (4)
- sztárok (22)
- Tech (4)
- televízió (6)
- Üzlet (3)
- Videoklip (13)
- zene (28)


Archívum

- Jelen
- 2010. július
- 2010. június
- 2010. május
- 2010. április
- 2010. március
- 2010. február
- 2010. január
- 2009. december
- Az összes »

Linkek

- SAJÁT BLOGOM
- Neon Blogzóna
- Neon


Egyéb