Környezetvédelem bejegyzései 
Lenyomják a torkodon
A mai "civilizált" világ rendszerében alapvető hibák vannak, de ezekkel látszólag senki nem foglalkozik. Ezekről a hibákról egy raklapnyi könyvet lehetne írni, én most kiragadnék egy témakört, melyet a teljesség igénye nélkül, pusztán unatkozásból kifejteném nektek. Itt-ott hallani, hogy az emberiség önkreteszi önmagát, amely a pénzügyi rendszer működésére vezethető vissza. Ebbe most nem folynék bele, viszont az egyik meghatározó tényezőjéről lesz szó, a lobbiról, azon belül is az élelmiszerlobbiról.

"A lobbizás (angolul lobbying vagy lobby, más néven public affairs) a kapcsolatok kiépítését és fenntartását, negatív intézkedések hatásának kivédését, előnyök szerzését stb. szolgálja, szigorúan a törvényes keretek adta lehetőségek között. Elsődleges hangsúlya a kommunikáción van. A lobbi egy kommunikációs érdekérvényesítő eszköz. A lobbisták általában egy cég vagy csoport, de leggyakrabban egy iparág érdekeit képviselve különböző lobbicsoportokba tömörülnek."
A magyar Wikipedia elég szűkösen ír a fogalomról, csupán annyi lényeges derül ki, hogy vannak szervezetekhez és iparágakhoz köthető lobbik. Ezt a fogalmat azért nem lehet rossznak nevezni, mert pl. a környezetvédelmi lobbisták rendkívül fontos szerepet játszanak a zöld törvényjavaslatok elfogadtatásában, viszont az ipari lobbi az egyik legkártékonyabb dolog a világon. Bár a gazdaságon "javít", az emberek életét könnyedén tönkreteheti, hiszen ilyen intézmény a dohánylobbi is.
Nem titok, a dohányzás és az alkohol fogyasztás károsabb tevékenységnek minősül, mint bizonyos könnyűdrogok (pl. marihuána) fogyasztása, hiszen mindkettő testi függőséget okoz és intenzív fogyasztása mellett bizonyítottan rendkívül súlyos betegségeket és halált is okozhatnak. A lobbi pontosan azért van, hogy ezen termékek hátráyait eltussolják és kiemeljék az előnyeit, például hogy rengeteg adó kerül az államkasszába ezenek köszönhetően. És mivel - a példánál maradva - a könnyűdrogok mögött nincsenek multicégek, ezeket betiltották, hiszen ettől függetlenül ugyanúgy károsak. Viszont a jóval károsabb cigarettát és alkoholt a lobbijuknak köszönhetően, bizonyos elvi szinten élő korlátozások mellett engedélyezettnek minősítették. Szerencsére a közvélemény egyre inkább átlát ezeken a hazugságokon, viszont a XXI. században komoly veszélyt jelent az élelmiszer ipar mögött álló lobbi.
Az emberek nagytöbbsége gondolkodás nélkül beül egy-egy gyorsétterembe, ráadásul a legtöbb szülő is boldogan megveszi az eféle "éttermek" által kínált gyermekmenüt a kölykeinek. Bele se gondolnak, hogy ezzel egy egész generációt rontanak el, hiszen az ízfokozókkal telepumpált, gondosan elkészítettnek vagy természetesnek egyáltalán nem nevezhető "ételek" mellett már a nagyi főztje közel sem érződik olyan finomnak és szép lassan kialakul egy lelki függőség. A gyorskaja mindemellett rendkívül egészségtelen, de ez a cégeket olyannyira nem zavarja, hogy a mögöttük álló lobbi kiharcolt amerikában egy olyan törvényt, mellyel a felelősség akkor is a fogyasztót terheli, ha valaki bizonyítottan a "mekis kaja" miatt lett beteg.
Sajnos a házikoszt minősége is megállíthatatlanul romlik le, hiszen az emberek a termelői piacok helyett előre csomagolt, konyhakész hozzávalókat vásárolnak szupermarketekben, melyek minősége még a legnagyobb cégeknél is megkérdőjelezhető. De ezzel sem törődik senki, hiszen kilobbizták maguknak a nekik kedvező jogaikat. Sokan választják éppen ezért a bio termékeket, de túl sok különbség ezeknél sincs, csupán elhitetik az emberekkel, hogy ha mondjuk chips helyett természetazonos kukoricafelfújtat esznek csomagonként 5900 forintért, akkor egészségesebbek lesznek, holott szerintem a szokásokon kéne változtatni, nem az ételeken. Ez egyébként már inkább egy másik témához, a funkcionális élelmiszerekhez kötődik, ami dióhéjban a jelenlegi táplálkozási szokásokat kielégítően, mesterségesen "egészségessé" tett ételeket takar, akit érdekel nézzen utána az interneten.
Manapság az egészséges ételekre vágyóknak nehéz dolguk van. A fél évszázada még természetesnek vett étkezési szokások ma már majdnem eltűntek. Az élelmiszerlobbi "áldásos tevékenysége" nem a fogyasztóknak kedvez, hanem csak és kizárólag a nagy cégeknek, akiknek teljesen mindegy, hogy mit adnak el, amíg pénz jön belőle. Ma már az élelmiszer is ugyanolyan termék, mint minden más: valami olcsó, könnyen előállítható szar köré felépítenek egy jól eladható, vonzó márkát melyet aztán jóval áron fölül értékesítenek. A gyorskaja, mint pl. a McDonald's, a cukros üditő vállalatok, mint a The Coca Cola Company (Coke, Fanta, Sprite, Nestea, Natur Aqua), a kávé, az ételízesítők, a tejcsokoládé, a fagyasztott élelmiszerek, ezek mind ilyenek és mégis a mindennapi életünk része az összes. Érdemes elgondolkodni, hogy mit is rejt a csomagolás.
| Megosztás |
Vízből a baj
Éveken keresztül nem voltam hajlandó csapvizet inni, mert az ugyebár egészségtelen. Ennek megfelelően kvázi sok pénzt áldoztam palackozott vízre, mert finomabbnak tűnt, mint a mindenki számára elérhető társa. És bár már régóta gondolkodtam azon, hogy különböző kiegészítőkkel átszokom az itthoni vízre, de az igazi elhatározás ennek a videónak a hatására jött meg. Érdemes végig nézni.
Lassan másfél éve nem iszom cukros üditőt, pusztán azért mert nem ízlik. Tökéletes alternatíva a víz, és a tea. Egyébként utóbbiból a zöld a kedvencem, mert rendkívül egészséges, és még finom is. Amikor viszont az üdítőkről "átszoktam" a palackozott vízre, nem is volt kérdés, hogy valamilyen látszólag prémium kategóriás terméket válasszak, mert ugye sok rosszat hallani az olcsó élelmiszerekről. Látszólag a hülyének is megéri, hisz amíg egy üdítő háromszáz forint körül van, addíg egy jobb minőségű víz csak százötven, kétszáz forintba kerül. Akár le is lehet vonni a következtetést, hogy olcsó, és egészséges, a csapvíz meg úgy rossz ahogy van.
Viszont pár hete már érdekel, hogy ha a csapvíz annyira egészségtelen lenne, akkor miért folyik mindenhonnan? Persze, pár helyen valóban ihatatlan, de arról általában egy-egy fertőzés, vagy szennyezés tehet, tehát nem egy állandó állapotról van szó. Kvázi az egyetlen baj vele az, hogy rossz az íze. Különösebb figyelmet akkor még nem fordítottam a témára, ám a napokban belefutottam ebbe a videóba.
Teljesen megvilágosodtam. Összeállt a kép, és egy fontos elhatározásra jutottam. Pár ezer forintért lehet kapni különböző víztisztító berendezéseket, amit csak rá kell kötni a csapra, és különböző vegyszermentes eljárásokkal megszűri a vizet, ami aztán sokkal tisztább lesz, és még a kellemetlen klóros íz is eltűnik. Persze a főzéshez, vagy a mosogatáshoz ugyanúgy tökéletes a sima csapvíz, de jelenleg úgy gondolom, hogy a közvetlen emberi fogyasztásra ez a víz a legalkalmasabb. Gondoljunk bele, gyakorlatilag nem termel hulladékot, nem kell hozzá szennyező palackozó üzem, nem kell benzinfaló kamionokkal a boltba szállítani, majd onnan általában autóval az otthonokba és nem kell indokolatlanul sok pénzt kiadni azért, ami már évek óta szinte fillérekért csordogál a csapból.
Ha kíváncsi vagy egy idevágó interjúra, akkor kattints ide!
| Megosztás |
Csináld magad Shopping Bag
Manapság amikor egyre jobban előtérbe kerül a környezetünk védelme, az emberek minden fórumon azt próbálják sugározni, hogy ők mennyire környezetvédők. Igen, némiképp divatos lett ez az egész, ami jelen esetben egyáltalán nem baj. Régi dolgokból szuper zöld cuccokat lehet csinálni pár perc alatt, jelen esetben egy shopping bag -et.
A H&M már pár éve forgalmaz organikus pamutból készült ruhákat, de ez is csak egy álca, mert például rengeteg szemetet termelnek azzal, hogy minden vásárlás után új műanyag zacskót adnak. Erre találták ki a shopping bag -et, ami általában vászonból, vagy valamilyen természetes úton lebomló anyagból készül. Többször használatos, ezért csak egyet kell venni belőle (vagy csinálni) és azt akár évekig lehet majd használni.
A napokban turkáltam a szekrényemben, és megtaláltam a kedvenc gyerekkori pólómat. Görögországban vette nekem anyukám, és az Olümposz van rajta. 5-6 évesen szinte minden nap azt akartam felvenni, és tragédiaként éltem meg, amikor a mosásban volt. Ahogy ezek az emlékek felidéződtek bennem, rájöttem, hogy valahogy újra kell hasznosítanom.
Ekkor ugrott be, hogy készíthetnék belőle egy táskát. Kifordítottam, összevarrtam az alját, levágtam az ujjait, és a lyukat is összevarrtam, majd kiszélesítettem a nyakát akkorára, hogy beleférjen az, amit majd bele akarok rakni. Fogtam egy másik régi pólómat, majd az aljától úgy 25 centire keresztben elvágtam, majd a kapott 25 centi széles hurkot mégegyszer félbe vágtam, így lett két egyforma széles hurkom. Mindkét huroknak van két varrás része szemben egymással. Az egyiket elvágtam, és így kaptam két kb 90 centi hosszú textil csíkot. Ezeket hozzávarrtam a Görögországos pólómhoz úgy, hogy ebből legyen a füle, és már el is készült az egyedi, újrahasznosított és számomra nagyon kedves shopping bag. De ha a nyakához tennék egy tépőzárat vagy zipzárt, akkor akár utcai táskának is jó lenne. Az egésznek csak a kreativitás szabhat határt.
Ezentúl ha vásárolni megyek mondjuk a Váci utcába, vagy valami plázába, akkor mindíg viszem magammal és a boltokban nem kérek zacskót, hanem ebbe rakom majd az új szerzeményeket, ezzel is mutatván, hogy "Igen, engem érdekel a földünk jövője."

| Megosztás |

